g. colţescu, pató a., a. atanasescu, l. vesalon
Szótár plurális társadalmaknak
 

 
 
 
    szótárak    » szótár plurális társadalmaknak
  kezdőbetük a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v x  
 
 

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm





 
keresés

kulcsszó:

 

Kommunizmus
» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás
» Lásd még

Meghatározás. A kommunizmus kifejezés számos dologra vonatkozhat egyidejűleg: egy jelentős örökségre visszatekintő gondolati áramlatra, egy modern ideológiára, politikai mozgalomra, bizonyos társadalomra. Következésképp bajos, ha nem egyenesen lehetetlen, hogy ilyen ezerarcú jelenség meghatározását adjuk. A kommunizmus elméleti fogalomként és társadalmi-gazdasági rendszerként egyaránt rendkívül vitatott téma marad.
A kifejezést Karl Marx vezette be a politikai vitákba, és a következőképpen határozta meg: "A kommunizmus számunkra nem valamilyen helyzet, amit létre kell hozni, nem egy eszme, amelyhez a valóságnak igazodnia kell. Kommunizmusnak azt a valóságos mozgalmat nevezhetjük, amely véget vet a dolgok jelenlegi állapotának." Ez a meghatározás rávilágít a szembenállásra, ami Marxnak a társadalom tanulmányozását illető történelmi-materialista megközelítése, valamint azok között áll fenn, akik a kommunizmust csupán eszmének, az 'emberiség aranyló álmának' tekintették. Marx a kommunizmust az egyetlen valóban objektív mozgalomnak nevezte, amely a kapitalizmus kortárs történetéből előre kiolvasható célra irányul, s amely nem csupán maga a cél. Ennek ellenére, Marx halála után, Engels a kommunizmus leíró meghatározásával szolgált, olyan megfogalmazásban, amely nagyon közel áll az 'aranyló álom' eszméjéhez: "demokrácia a kormányzatban, testvériség a társadalomban, egyenlőség a jogok és előjogok tekintetében és mindenkire kiterjedő oktatás [...] megújhodás lesz, az ősember törzsi szabadsága, egyenlősége és testvérisége magasabb rendű formájában". Tragikus évtizedek után, melyek ama kísérlet jegyében teltek, hogy felépítsenek egy ilyesféle társadalmat, a végeredmény éppen az ellenkezője lett. A kommunista országokban inkább uralkodott diktatúra, mintsem demokrácia; inkább elfojtott és nyílt konfliktusok, a megfélemlítettség, mintsem egymást kölcsönösen tisztelő emberek törekvése a közös célok elérésére - így jellemezhető a kommunista társadalmak felépítése. A 'létező szocializmus' nem teremtett gazdasági bőséget, magas életszínvonalat és társadalmi egyenlőséget. És nem tett semmit azért, hogy megteremtse a felvilágosult állampolgárság intézményét. Ilyen negatív tapasztalatok után, és ha nem is mindegyik, de számos baloldali elméleti irány ellenére, számos elméletíró érezte igazolva magát, amikor úgy határozta meg a kommunizmust, mint a totalitarizmus sajátos formáját (Arendt, 1991), vagy, keserű iróniával, 'a kapitalizmustól a kapitalizmusig vezető leghosszabb utat'.

Etimológia. A fogalom eredete a francia commune közvetítésével a latin communis, amely együtt élő emberek olyan csoportját jelenti, akik osztoznak a tulajdonon és a kötelezettségeken. Mint politikai fogalom, a kommunizmus Párizsban, az 1830-as évek közepén működő titkos forradalmi társaságok körében keletkezett. A kommunizmus és a szocializmus kifejezéseket gyakran egymással felcserélhető módon használják.

Tárgyalás. A kommunizmus történetét nem lehet megérteni ideológiai bázisának fejtegetése nélkül. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy milyen volt eredetileg az a történetfilozófia, amelyet Marx dolgozott ki, és amely ideológiává vált - noha az ideológia kifejezést maga Marx elutasította a kommunizmus esetében. Az is fontos továbbá, hogy a marxista ideológiát, amelyet kezdetben mind a szociáldemokrata, mind a kommunista pártok magukévá tettek, miként változtatták az 'ortodox kommunista' rezsimek egyfajta szekularizált vallássá: leninizmussá, majd sztálinizmussá és mondhatni annyiféle egyéb -izmussá, amennyi a kommunista diktátorok száma.
Modern ideológiaként a kommunizmus számos rétegre épül, amelyeket a következőképpen foglalhatunk össze: a klasszikus marxizmus magja egyfajta történetfilozófia, a 'történelmi materializmus'; az emberi természet és a társadalmi változások egy sajátos szemlélete; a kommunista párt, valamint az állam szerepének sajátos értelmezése. A történelmi materializmus azt állítja, hogy 'a társadalmi lét meghatározza a társadalmi tudatot'. A történelem menete, lényegében, a 'termelési módok' története és minden egyes 'termelési mód' sajátos 'termelési erők és termelési viszonyok dialektikus egysége'. Ennek megfelelően annyi történelmi fokozat létezik, ahány 'termelési mód': törzsi társadalmak, rabszolgaság, feudalizmus, kapitalizmus. Az egyik termelési módból a másikba való átmenetet a termelési erők dinamikusabb jellege és a bevett termelési mód (állam, társadalmi intézmények, kultúra) tehetetlensége közötti ellentmondás váltja ki. Egy új társadalom jelenik meg, minden alkalommal a termelési mód alkotóelemei között létrejött viszony eredményeként. A társadalmi osztályok és a társadalmi harc, azáltal, hogy kiprovokálják a létező termelési mód válságát, a legfőbb ágensek az egyik módról a másikra történő átmenet folyamatában. Akárcsak a fejlődés egyéb lépcsőfokait, a kapitalista módot is történelmi lépcsőfok gyanánt fogalmazzák meg, tehát mint ami el fog tűnni, mihelyt az elkerülhetetlen osztályharc megérleli a termelési viszonyok válságát. A kommunista ideológia szerint a kapitalizmust követő lépcsőfok a szocializmus.
Marxnak a kapitalizmus fölött gyakorolt kritikája két fő fogalmon alapul: az elidegenedés, és ami a politológia szempontjából még fontosabb, a társadalmi osztályok fogalmán. A társadalmi osztályok kulcsfontosságú elemét képezik Marx gazdasági és politikai szótárának éppen úgy, ahogy a marxizmus-leninizmusnak és a sztálinizmusnak is. Marx szóhasználatában e fogalom emberek olyan csoportjait jelöli, amelyek a termelőeszközökhöz való viszonyuk alapján kibékíthetetlen gazdasági ellentétben állnak egymással. A történelem folyamán a társadalmak (a törzsi társadalmak kivételével) alapvetően olyanokra oszlottak, akik a termelőeszközöket birtokolják, és olyanokra, akiknek dolgozniuk kell e tulajdonosok javára. Az osztályszerkezet a magántulajdon megjelenésének eredménye, és a magántulajdon minden egyes formája az osztályszerkezet egy sajátos fajtáját hívja életre. A kapitalizmus sajátosan jellemző osztályszerkezete a tulajdonos kapitalisták (burzsoázia) és az ipari munkások (proletariátus) szembenállása. Az első az uralkodó, domináns osztály (mind gazdasági, mind politikai értelemben), a második az uralomnak alávetett és kizsákmányolt osztály, és a két osztály között kibékíthetetlen osztálykonfliktus feszül. A társadalmi osztály fogalmát úgy is használják, mint a magyarázat eszközét a többi fontos fogalom (állam, párt, forradalom) megértéséhez, és az osztályharcot pedig mint az objektív történelmi dinamika megértésének eszközét. A leninizmuson és a sztálinizmuson belül e két fogalom magyarázó funkciója elveszett. Viszont az osztály és az osztályharc kifejezéseket olyan eszközként használták, melyek révén el lehet érni a politikai uralmat valamennyi olyan csoport és személy politikai, sőt akár fizikai elpusztításával, akikről úgy gondolták, hogy 'a munkásosztály ellenségei'. Emberek millióit tartóztatták le, vitték koncentrációs táborba és ölték meg az osztályharc nevében.
Marx azt jósolta, hogy a kapitalizmus arra rendeltetett, hogy megdöntse a proletárforradalom (vagy szocialista forradalom). Nem dolgozta ki részletesen, mikor és miképp következik majd be egy ilyen (nemzetközi) forradalom. Azt viszont valóban mondta, hogy ez a forradalom társadalmi és nem politikai lesz, és a feladata, hogy a társadalom új típusát teremtse meg, ahol nincs magántulajdon és nincsenek társadalmi osztályok. Ez a forradalom a legfejlettebb kapitalista társadalmakban következik be, mint Nagy-Britannia vagy Németország és aztán terjed majd ki az egész világra. A társadalmi forradalom ugyanakkor egy nem társadalmi folyamattól is függ, attól a szubjektív folyamattól, melynek során majd eléri 'érettségét' mint szervezett nemzetközi forradalmi erő. A forradalom első feladata, hogy lerombolja a burzsoá államot és 'proletárdiktatúrával' helyettesítse azt. Ez az új, ideiglenes államforma diktatúra, mert a proletariátus, mint fő forradalmi cselekvő, kisebbségben van az ország népességén belül. Következésképpen ideiglenesen a proletariátusnak diktatórikusan kell uralkodnia, hogy megvédje a forradalmat más osztályok ellenforradalmáraitól, és hogy köztulajdonba vegye a termelőeszközöket. Ezt a feladatot lényegesnek tekintik az osztály nélküli társadalom megvalósításához, és hogy megvédelmezzék a forradalom vívmányait. Ez, a proletárdiktatúraként előirányzott időszak csak az első lépcsőfoka egy új, átmeneti társadalomnak. Amint a proletárállam eléri céljait, az állam 'elsorvad'. Marx úgy gondolta, hogy az ennek eredményeként létrejövő kommunista társadalom (az új társadalom második és végső lépcsőfoka) osztályok nélküli és állam nélküli társadalom lesz. Az emberi történelem során először nem lesznek strukturális okai az elidegenedés bármely formájának és az emberek szabadon alakíthatják sorsukat.
A 19. század vége és a 20. század kezdete táján Európa szerte sokan és széles körben vitatkoztak a szocializmusról és a forradalomról. Többen Marx műveiben leltek inspirációra és útmutatásra. Különféle meggyőződést valló forradalmárok titkos szövetségeket hoztak létre, hogy véget vessenek az igazságtalanságnak, amit tapasztaltak. Közéjük tartozott Vlagyimir Iljics Lenin. Marx determinista interpretációjával szemben, amelyet a Második Internacionálé előírt, Lenin voluntarista értelmezést képviselt. Lenin politikai vezér és politikai gondolkodó volt egy személyben; ám jobban azonosult a vezér szerepével, mint a gondolkodóéval. Kétségtelen, hogy az orosz forradalmár Marx eszméit fejlesztette tovább, ugyanakkor számosat közülük átdolgozott és eltorzított. Ideológiáik tekintetében a kommunista pártoknak több közük van a leninizmus és a sztálinizmus eszméihez, mint a klasszikus marxizmushoz. Az orosz forradalom és Leninnek a forradalom sikerében játszott szerepe sokkal inkább formálta a kommunizmusról kialakult képet a 20. században, mint Marx Das Kapital című munkája, vagy akár a Kommunista Kiáltvány. Lenin eszméi közül a legjelentősebb a kommunista pártról alkotott elmélete. Lenin egy kis, központosított, fegyelmezett pártért szállt síkra, amely professzionális forradalmárokból áll, és amely vezeti a felkelést, és nem gondolkodott egy széles alapokon nyugvó tömegmozgalomban. Mint ilyen, a bolsevik párt mint 'a proletariátus élcsapata' vált ismertté a leninista gondolkodásban.
Marx szerint a szocialista társadalom csak akkor győzedelmeskedik majd, miután a kapitalizmus felélte forrásait, melyekre haladása-fejlődése támaszkodott. Az iparosítást és az urbanizációt a szocialista forradalom szükségszerű előfeltételének tekintették. Lenin elutasította Marx érvelését és egy ettől eltérő eszmét dolgozott ki: a forradalom lehetőségének elvét 'az imperializmus láncának leggyengébb láncszeménél'; és ezt a láncszemet az imperialista Oroszországgal azonosította. A továbbiakban a klasszikus marxizmus egyéb revízióit eredményezte a kommunista pártot mint a 'proletariátus élcsapatát' tárgyaló elmélet, illetve a 'forradalom a leggyengébb láncszemnél' elmélet, amelyek az orosz birodalom kontextusához kapcsolódtak, ahol próbára tették azokat. Legfontosabb ezek közül az állam helyéhez és szerepéhez kötődik. A proletárdiktatúra lényegében az élcsapat jellegű párt diktatúrájává válik. Ily módon a kommunista pártot a politikai tekintély és az ideológiai kreativitás kizárólagos forrásává változtatják. A proletárdiktatúra a proletariátus és más társadalmi kategóriák fölötti diktatúrává lesz; az állam átmeneti formájából tartós államforma alakul ki. Távol attól, hogy állam nélküli társadalom kialakulását készítse elő, a kommunista gyakorlat 1917-ben megkezdte az állampárt kiterjesztését a társadalom egészére. Trockij volt az első, aki 'bürokratikus degenerációnak' nevezte ezt a folyamatot. A szovjet kommunizmus és hivatalos ideológiája, a marxizmus-leninizmus volt az a modell, amelyet a második világháborút követően Kelet-Európába exportáltak. Ennek a modellnek a kidolgozásában J. V. Sztálinnak épp olyan fontos szerepe volt, mint Leninnek.
Leninhez hasonlóan Sztálin számos tekintetben felülvizsgálta a marxizmust, egyszersmind átdolgozva a leninizmust is. Legfontosabb ideológiai újítása 'az egy országon belüli' szocializmus doktrínája volt, mely szerint fel kell hagyni az olyan kísérletekkel, amelyek a globális forradalomra törekednek: a Szovjetunió egyedül is sikerre viszi a szocializmus építését. Ez a doktrína szorosan összefonódik a 'felülről jövő forradalom' vagy a sztálini 'második forradalom' koncepciójával. Ez a két újítás a sztálinizmusként ismert eszmerendszerhez vezet: monolitikus parancsuralmi rendszerhez, amelyet kényszer és terror révén tartanak fenn, központilag tervezett és irányított gazdasághoz, valamint személyi kultuszhoz. Számos szakértő véli úgy, hogy a kommunista társadalom és a marxista-leninista ideológia azon időszak során nyerte el jellegzetes formáját, amíg Sztálin volt hatalmon. Mindazonáltal fogalmazhatunk úgy is, hogy ezt az időszakot a kritikai filozófiától egy sajátos hatalmi forma apológiájához vezető átmenetet jelképezte, amely időszak során a történelem internacionalista megközelítését nacionalizmussá, mi több, idegengyűlöletté változtatták (Duverger, 1973).
G. C.

Lásd még: ideológia, politikai rezsim, proletárdiktatúra

Az oldal tetejére
 
kapcsolódó

» a szótárról
» a szerzők

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék