g. colţescu, pató a., a. atanasescu, l. vesalon
Szótár plurális társadalmaknak
 

 
 
 
    szótárak    » szótár plurális társadalmaknak
  kezdőbetük a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v x  
 
 

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm





 
keresés

kulcsszó:

 

Kormányzat / Kormányzati formák
» Meghatározás
» Esettanulmány
» Lásd még

Meghatározás. A kormány a modern politikai rendszerek alapvető intézménye, amely révén a nemzet vagy egy közösség életét szabályozzák és irányítják. Enyhén eltérő értelmezéseivel találkozhatunk, így vonatkozhat egy politikailag szervezett egység fölötti folyamatos hatalom gyakorlására. Jelenthet egy szerveződést, szervezeti formát, illetve közvetítő hatóságot, amelynek révén egy politikai egység a végrehajtó hatalmat gyakorolja, s ezért az osztályozása a belső hatalommegosztáson alapul. Vonatkozik továbbá a kormányzati funkciót ellátó politikai intézmények, törvények és szokások összetett egységére, másfelől a személyekből álló testületre is, amely egy politikailag szervezett egység vezető hatalmát testesíti meg.
A kormányzat típusai. A hatalmat gyakorló formációk Európa premodern korszakában, amelyek megelőzték és elősegítették a modern kormányzatok létrejöttét:
». (Feudalizmus). Jellemzőnek mondható, hogy viták kereszttüzében áll a kérdés, hogy mely kormányzati forma mondható tipikusnak a középkorban. A feudalizmus mint átfogó terminus később, a 19. században alakul ki a marxista elméleteken belül, s később vált általánosan elfogadottá. Ugyanakkor a fogalom nem egy kormányzati formát jelöl meg, hanem az árutermelés és a javak elosztásának egy módját, tehát elsődlegesen gazdasági és szociológiai területen érvényesíthető. A kormányzatra nézve is találhatunk használható motívumokat a leírásban: 1. vazallusi rendszer, az eskü alatt tett szolgálat,
2. személyes uralom (ami különösen helyi szinten erős, a hatalom megosztásának jegyeivel,
3. magánhadsereg,
4. az egyenrangúak egyenlősége, 5, divinatorikus legitimáció, amelyet az autoritással rendelkező intézmény, a keresztény egyház garantál. A problémát az jelenti, hogy nehéz a helyi sajátosságok között teljes mértékben általánosítható vonásokat megállapítani, ami annak tulajdonítható, hogy hiányzik a modern értelemben vett államiság. Általánosabb, gazdasági és társadalmi vetületeit tekintve viszont a feudalizmus fogalma más hasonló történeti formációkra is alkalmazható lehet (pl. a középkori Bizánc, Japán stb.), s ezzel elvész az európai egyedisége.
». Abszolút monarchia. A 17. századi Franciaországra jellemző kormányzati forma átmenetet jelent a középkori 'feudalizmusból' a modern nemzetállam felé. A Bourbonok uralmát a korábban ismeretlen hatalomkoncentráció jellemezte. Az abszolút monarchia fontosabb ismérvei: egyetlen hadsereg, melynek kizárólagos irányítója a király; a független státuszát vesztett arisztokrácia; az egész országra kiterjedő bürokratikus adminisztráció; teljeskörű törvényhozó hatalom. Mindazonáltal nincs hatalommegosztás, és a legitimáció még isteni kegyelem függvénye. Hasonló uralmi formákat találunk Poroszországban és Oroszországban, s részben a 18. századi Habsburg Birodalomban.
Modern kormányzati formák.
Noha nehéz vagy egyenesen lehetetlen valamennyi modern kormányzati formát egy fogalom alá rendelni, mégis meggyőzőnek látszik az a negatív meghatározás, hogy a modern kormányzatok legitimációs alapja a voluntarisztikus elv, és nem a hagyományos metafizikai elvek valamelyike. Ugyanakkor használhatjuk az arisztotelészi helyes és romlott formák megkülönböztetését is.
1. A legalapvetőbb és elméleti szempontból is a legáltalánosabb forma a demokratikus kormányzat. Röviden úgy jellemezhető, hogy a politikai vezetőket általános választások révén, egy átfogó pártrendszer keretében jelölik ki (Penguin, 62). Ez a többség uralmára épül tehát, amely - mint ahogyan A. Tocqueville rávilágított - a kisebbségi csoportok elnyomásának veszélyét hordja magában, s e veszély ellensúlyozása érdekében egészítik ki a rendszert az egyéni szabadságjogok, mint a vélemény és lelkiismereti (vallási) szabadság, a gyülekezési és társulási szabadság, a tulajdonhoz való jog. Egy jelentős, és ismét fontosságra szert tett probléma, hogy az egyéni szabadságjogok nem szükségszerűen szolgálják az olyan kisebbségi csoportok védelmét, amelyek nem integrálódtak teljes mértékben az államba - s ez esetben nem a demokrácia számára ideálisnak tekintett homogén nemzetállamról van szó. A demokrácia számos formában működik, ami egyfelől természetes és pozitív jelenség, másfelől azonban nem könnyű megállapítani, hogy melyek a demokrácia helyes és pervertált formái - és nem egy esetben a nem demokratikus rezsimek is demokratikusnak vallják magukat. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a politikatudomány számos olyan fogalmat használ, amelyek a kormányzat szférájára vonatkoznak, anélkül azonban, hogy a kormányzat típusait megneveznék. Ilyen fogalmak a konstitucionalizmus, elnöki (prezidenciális) rendszer, bürokrácia stb. Más fogalmak, mint például az imperializmus, ipari demokrácia, korporativizmus, belső kolonizáció, a gazdasági szférára utalnak, de nem ismeretlenek a politika világában sem. E fogalmak közül néhány negatív - nem demokratikus - konnotációval bír a politikaelméletben, ám hasonló jelenségekkel találkozunk a demokratikus kormányzattal rendelkező rendszerekben is.
2. A 'romlott' formákat a demokratikus kormányzati formákkal szemben határozhatjuk meg. Ezen belül két nagyobb csoportot különböztethetünk meg:
2.a. A nem demokratikus rendszerek, amelyek rendelkeznek alkotmánnyal, erősen korlátozott szabadságjogokkal, választásokkal és parlamenttel, de egy erős, monolit csoport tartja ellenőrzése alatt a társadalmi és gazdasági élet szféráit. Erős rendőri/katonai felügyelet, populista ideológia és egy tömegmozgalom vagy -párt képezik a rendszer legitimitásának fontosabb pilléreit. Ilyen autoritárius formációk jellemezték a közép-európai államokat a két világháború között (Magyarország, Lengyelország, Románia), több felszabadult gyarmati országot Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában. Bizonyos fokig ez érvényes a Szovjetunió befolyási övezetéhez tartozó államokra is a háború után.
2.b. A teljes mértékben antidemokratikus rendszerek a totalitárius rezsimek, amelyek a társadalom feletti teljes ellenőrzést valósítják meg egy élcsapatnak tartott párttal és annak teljhatalmat élvező vezetőjével (Führerprinzip). Ezt a típust legsajátosabb módon a titkosrendőrség által felügyelt állami terror jellemzi, amelynek célja a társadalom teljes passzivitása és feltétel nélküli engedelmességre kényszerítése, vagy ahogyan Hannah Arendt a totalitarizmusról szólva kifejtette, az ember fogalmának megváltoztatása. Számos vita övezi az ideológia szerepét a totalitarizmusban, amelyek tárgya például az, hogy az ideológia hogyan tükrözi a politikai elveket és osztályokat (nemzet, osztály), milyen a viszonya a csoportérdekekhez stb. Teljes mértékben megvalósult formája olyan országokban lehetséges, amelyekben nagy embertömegek állnak rendelkezésre a munkatáborok és az ellenőrizhetetlen tömeggyilkosságok rendszerének fenntartása végett. A náci Németország, a Sztálin által vezetett Szovjetunió, vagy Kína Mao Ce Tung idején, Kambodzsa a Pol Pot-időszakban a megvalósult totalitarizmus legkirívóbb példái. Teoretikusan tekintve a totalitárius rendszerekkel az a legfőbb probléma, hogy tulajdonképpeni értelemben nem beszélhetünk kormányzatról. Arra nézve, hogy nem egyértelmű a totalitárius és autoritárius formák különbségét megvonni, rendszerint Benito Mussolini fasiszta Olaszországa szokta a vita tárgyát képezni.

Esettanulmány. A totalitarizmus és az autoritárius formák különbözőségét tanulmányozni - és vitatni - lehet a közép- és délkelet-európai országok 20. századi történetén. Az érintett országok (Magyarország, Lengyelország, Románia, Csehszlovákia Jugoszlávia, Bulgária, Albánia) példája a köztük fennálló különbségek tudomásul vétele mellett azért is érdekes, mert Közép- és Dél-Amerikában, illetve Afrikában az autoritárius kormányzati formák más típusait is ismerjük. Ezek a politikai rendszerek, amelyekre a túlnyomóan központosított kormányzati hatalom a jellemző, bizonyos közös vonásokat mutatnak, ami a totalitarizmus megjelenése és a vasfüggöny leomlása között eltelt hat évtizedet illeti. Itt azzal kell számolnunk, hogy a két világháború között a közép-európai országok, amelyek nem mellékes körülmények között mind ún. utódállamok, a totalitarizmust megvalósító Németország és Szovjet-Oroszország egyre nyomasztóbb szorításába kerülnek. Viszont megfigyelhető egy olyan paradox helyzet, hogy a kormányzatokat tekintve a világháború előtti és utáni rendszerek is bizonyos hasonlóságot mutatnak. Ez a helyzet röviden úgy jellemezhető, hogy miközben a hatalom magas fokon központosított, ugyanakkor a kormányzat nélkülözi a valós autoritást. Ez két körülménnyel magyarázható. Egyfelől az autoritárius állam egy vezető csoport, a katonai és pártelit tagjainak a hatalmát jelenti, akik erőszakkal vagy erőszak nélkül kerültek uralomra. A kormányzat az autoritárius államban jószerével az uralkodó elit legitimitásának szimbólumaként szerepel, mint ahogyan más politikai intézmények formális jelenléte is a rendszer szabad és demokratikus voltát hivatott reprezentálni. Másfelől a kormányzatok hatalmát az a tény is jelentős mértékben korlátozta, hogy ezen országok politikai elitjének erejét valamely nagyhatalom többé vagy kevésbé, de szüntelen ellenőrzése alatt tartotta. Maguknak a kormányoknak sem a valós felelősségük, sem a szükséges eszközeik nem voltak meg ahhoz, hogy önállóan töltsék be feladatukat. A végrehajtó hatalom egy-egy ágának az irányítója nem a választópolgároknak tartozott felelősséggel (közvetlenül, vagy a parlament közvetítésével), hanem annak, aki a hatalmat voltaképpen gyakorolta, azaz az állam tekintélyes vezetőjének, vagy az uralkodó csoportnak; a jelentős döntések nem a kormányzat szintjén születtek. Vitatható a közép-európai államok totalitárius karaktere, amelyet a nagyhatalmaktól való függőségükkel lehet magyarázni. A legfőbb különbség éppen az, hogy a függő államok még e tekintetben sem voltak önállóak, a totalitárius rezsim számára elengedhetetlen az, hogy valóban a hatalom egyetlen központban összpontosuljon: a közép-európai államok centruma a nagyhatalom centrumától függött.
P. A., H. J.

Lásd még: demokrácia, konstitucionalizmus, politikai legitimitás, politikai rezsim, prezidenciális rendszer

Az oldal tetejére
 
kapcsolódó

» a szótárról
» a szerzők

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék