g. colţescu, pató a., a. atanasescu, l. vesalon
Szótár plurális társadalmaknak
 

 
 
 
    szótárak    » szótár plurális társadalmaknak
  kezdőbetük a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v x  
 
 

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm





 
keresés

kulcsszó:

 

Kulturális kódok
» Meghatározás
» Tárgyalás
» Lásd még

Meghatározás. A kód a kulturális antropológiában olyan, szimbólumok valamilyen együttesén belüli sajátos jel, mely különleges vonatkozásban áll valamely, társadalmi tényezők (mint például a formalitás mértéke) által meghatározott sajátos réteggel vagy stílussal. E kifejezést használják a kód-eltolódás (code-switching) kontextusán belül is, mint a kódok társadalmi körülményektől függő, egyik kódról a másikra történő módosulásának folyamatára utaló megjelölést. A szimbólumok viszonylag autonóm rendszere gyanánt értett kultúra ugyancsak magában foglalja a jelentéseknek valamilyen rendszerét, melyeket az antropológusok szokásos módon a kulcsfontosságú szimbólumok megfejtésével vagy értelmezésével kíséreltek meg feltárni. A kulturális kódok fogalmát a szimbolikus antropológiában dolgozták ki, amelynek reprezentatív alakjai Clifford Geertz, Victor Turner és David Schneider, akik 1970 táján mind a Chicagói Egyetemen voltak. Turner dolgozott Max Gluckmannal is, az úgynevezett Manchesteri Iskolában, amely ugyancsak a szimbolikus antropológiával összefüggő kutatások egyik fő centruma volt.

Tárgyalás. A szimbolikus antropológiára elsősorban Lévi-Strauss strukturalizmusa gyakorolt hatást, amennyiben az a kultúrát a nyelvvel analóg entitásként kezelte, ám két fontos vonatkozásban elágazott ettől a megközelítéstől. Az egyik a tudományos módszertannal szembeni ellenállás volt, amely Geertz 1970 utáni írásaiban fogalmazódott meg. A másik ág a kulturális partikularizmusra helyezte a hangsúlyt, amely mélyen gyökerezett az amerikai etnológia szemléletmódjában. Mindez szöges ellentétben állt a specifikus szimbolikus struktúrák pánhumán (vagy egyetemes emberi) szemléletű alapgondolatával, ahogyan Lévi-Strauss előadta azokat. Összességében tekintve, az 1970-es évek elején elmozdulás ment végbe a kultúra, valamint az értelmezés kérdéskörei irányába, amelyet ezzel egyidejűleg a nagyszabású elméletektől való elfordulás kísért. Az afrikai Ndembu-társadalom rituáléinak részletes exegézise, amelyet Turner végzett el (1967), számos kérdést vetett fel a szimbólumokra és ezek jelentésére vonatkozóan. Dan Sperber (1975) bírálatában úgy érvelt, hogy a szimbólumok nem egyszerűen egy tudatos vagy tudattalan kód elemei, és ahol exegézisre kerül sor, az nem annyira a szimbólumok 'jelentését' fejezi ki, hanem sokkal inkább magának a szimbolikus diskurzusnak a kiterjesztése. Másik jelentős kutatás volt David Schneider fölmérése az amerikaiak rokonságról vallott elképzeléseiről. E kutatást chicagói, középosztálybeli fehér lakosok körében felvett interjúkra alapozták, amelyek során szisztematikusan felmérték, hogy valamely személyt milyen ismérvek alapján tartanak rokonnak, továbbá a nemiségről, származásról és biológiai tényezőkről, természetről és törvényről, lényeges vonásokról és kódokról táplált vélekedéseiket. Schneider azt a célt tűzte maga elé, hogy megmutassa, lehetséges a 'kulturális rendszer' elvonatkoztatása a nyilatkozatoktól, valamint a viselkedéstől, és tiszta, analitikus módon jeleníteni meg azokat, s így bizonyítható, hogy a kultúra egyaránt rendszerszerű és autonóm. Ilyenformán Schneider a 'kulturális rendszert' úgy határozta meg, mint 'szimbólumok rendszerét', másfelől a szimbólumot egyszerűen úgy, mint 'olyasvalamit, ami valami más helyett áll'. Mindazonáltal Schneidert nem annyira a szimbólumok megfejtése érdekelte, mint inkább azon állításának igazolása, amely szerint a szimbólumok autonóm rendszert alkotnak. E rendszeren belül egyes szimbólumok olyan központi pontokat képeznek a tájékozódás számára, melytől az egész struktúra függ. Parsonstól származik az a gondolat, miszerint a kultúra olyan jelentésrendszer, amelyet nem lehet az egyéni viselkedésre vonatkozó magyarázatokra redukálni. Egy másik megközelítés, mely a kulturális magra, vagy valamely látszólag bonyolult társadalom jól elkülönülő lényegére (distinctive essence) összpontosít, Ruth Benedicttől ered. Ő is Lévi-Strauss hatása alatt állt, aki a rendszernek, mint viszonyok egészének a jelentőségét hangsúlyozta.
Nagy hatást kiváltó művével Geertz (1973) korai munkásságának parsons-i örökségéről tett tanúbizonyságot, különösen a kulturális rendszer elkülönítésének vonatkozásában, amely jelen esetben a vallás volt. Ezt olyan 'jelentésrendszerként' mutatta be, amely - amennyiben egyszer saját szempontjai alapján megértették - összefüggésbe hozható a lélektani és a társadalom szerkezetére vonatkozó kérdésekkel. A Gilbert Ryle nyomán elnevezett 'sűrű leírás' olyan hatékony lehetőséget kínál az antropológia mint értelmező tevékenység számára, mely mindenekelőtt inkább a helyhez kötött részletek megvilágításával foglalkozik, semmint nagyszabású összehasonlításokkal. A 'sűrű leírás' kifejezés arra vonatkozik, hogy az emberi élet legparányibb részlete is a kontextuális jelentések rétegeibe ágyazódik. Ilyen értelemben az antropológusok mindenekelőtt értelmezésekkel, valamint az értelmezések értelmezéseivel foglalkoznak. Miként a hermeneutikában is, valamely kultúra megértése a szöveg olvasásához és értelmezéséhez hasonlatos. Ugyanakkor Turner, Schneider és Geertz különböztek egymástól azt illetően, hogy milyen mértékben kísérelték meg a kulturális jelentésről vallott közös víziójukat összefüggésbe hozni a társadalmi folyamatokkal és gyakorlatokkal. A későbbiekben Durkheim összehasonlító szociológiáját követve Mary Douglas és Rodney Needham megpróbálta kidolgozni a szimbolikus antropológia európai alternatíváját. Sahlin (1976) kétségbe vonta eredményeiket, aki a társadalmi redukcionizmus valamennyi formáját megkérdőjelezte. Azt állította, hogy a marxizmus és ennek összes változata bizonyos nyugati előfeltevésekre épít az anyagi szükségletek, valamint a gazdasági racionalitás tekintetében, és mint ilyenek megállhatják a helyüket a Nyugat lenyűgöző önábrázolásában, ám egy történetileg sajátos és nem helyénvaló kulturális logikát erőltetnek a nem nyugati társadalmakra. Miként Ortner összefoglalása a szimbolikus antropológia körül az 1970-es években kialakult nehézségekről rámutat, a szimbólumokat túlságosan gyakran elvonatkoztatták a társadalmi cselekvéstől, melynek eredménye egy idealista és némileg konzervatív világkép lett. Hasonlóképpen úgy tűnt, hogy a szimbolikus rendszerek különös módon elvonatkoztatnak az időbeni változásoktól, s ennél fogva, miként a strukturalizmus is, nem tudnak mit kezdeni a történelemmel. Bourdieu (1977) az első dilemmát úgy igyekezett megoldani, hogy kimutatta, miként állítják hadrendbe az implicit jelentéseket a hatalom szolgálatában, és hogy az egyéni cselekvők sokkal inkább stratégiákat követnek, mintsem kölcsönösen tiszteletben tartott szabályoknak engedelmeskednek. A jelentés, fordítás és értelmezés kérdéseire vonatkozó bírálatában rámutatott, hogy az antropológusok reflektálatlanul azonosították problémáikat az emberi természettel (human condition), ezért az történt, hogy akadémikus képzésben részesült kívülállók igyekeztek megfejteni egy teljesen ismeretlen társadalmi látképet.
Ami a másik nézőpontot illeti, Sahlin figyelemreméltó próbálkozással állt elő, melynek szándéka az volt, hogy elméleti magyarázattal szolgáljon a történelmi változásra a kulturális vagy szimbolikus rendszer logikáján belül, a Hawaii szigeteken vizsgálva az elsődleges kulturális kontaktus jelenségét (Sahlin, 1981).
Ezzel kapcsolatban a legnagyobb nehézséget maga a kultúra fogalma jelentette, amely a szimbolikus antropológia legkevésbé rugalmas mozzanatát képezi. Empirikus szempontból mind kevésbé volt fenntartható az antropológusok részéről az a nélkülözhetetlen fikció, amely olyan világból indul ki, melyet önálló, nem összefüggő, ám belsőleg egynemű kultúrák alkotnak (Wolf, 1982). Mi több, a 'kultúrát' könnyedén úgy határozták meg, mint 'nyugati', következésképpen kulturálisan és történetileg sajátos entitást, ami a marxizmus, a funkcionalizmus és a többi redukcionista elmélet számára jelentett nehézséget. Elméleti szempontból a kérdést, 'a jelentés, de kinek' egész problémáját a feminizmus, valamint a posztstrukturalista bírálatok megjelenése vette újra elő, melyek kétségbe vonták a kultúrák problémátlanul homogén szemléletét, illetve azt az elgondolást, amely szerint egyértelműen rögzíthető a jelentés. Sőt, Sperber (1975) a kognitív diszciplínák közötti keresztkutatások iránt újabban feltámadt érdeklődés fényében radikalizálta az állítást azzal a feltevéssel, hogy a kultúrára vonatkozó tudásunk nagyobb része a nyelvvel egyáltalán nem is analóg természetű.
H. J.

Lásd még: akkulturáció, etnicitás, identitás

Az oldal tetejére
 
kapcsolódó

» a szótárról
» a szerzők

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék