g. colţescu, pató a., a. atanasescu, l. vesalon
Szótár plurális társadalmaknak
 

 
 
 
    szótárak    » szótár plurális társadalmaknak
  kezdőbetük a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v x  
 
 

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm





 
keresés

kulcsszó:

 

Pozitív akció
» Meghatározás
» Tárgyalás
» Esettanulmány
» Lásd még

Meghatározás. A kifejezés a kormányzati intézmények cselekvésprogramjaira utal, amelyek célja, hogy különböző intézkedések révén csökkenjen a kisebbségi csoportokkal szembeni előítéletesség, illetve a diszkrimináció, és hogy általában javítsanak a társadalmi viszonyokon, a közösségi élet minőségén.

Tárgyalás. A pozitív akció fogalma igen gyakran azt a kormányzati szándékot takarja, hogy a közös jogszabályok érvényesítése révén egyenlő jogokat biztosítsanak a bevándorlók és a kisebbségi csoportok részére. Az Európa Tanács például multidiszciplináris programot dolgozott ki a közösségi viszonyok javítása érdekében, a következő területekre összpontosítva: a diszkrimináció legyőzése, oktatás multietnikus társadalomban, a foglalkoztatási lehetőségek javítása az immigránsok és etnikai csoportok számára, várostervezés, a közszolgáltatások hozzáigazítása a multikulturális társadalom igényeihez, a helyhatóságok és az etnikai szervezetek szerepének meghatározása.
A pozitív akció jóformán szinonim a pozitív diszkrimináció terminussal, ám mégsem egyezik a jelentésük. A pozitív akció arra a tevékenységre utal, amely hozzájárul az egyenlő esélyek megvalósulásához, míg a diszkrimináció pozitív formája azt jelenti, hogy bizonyos csoport(ok) a többihez viszonyítva több lehetőséget kap(nak).
Az előzmények John F. Kennedy egy 1963-as végrehajtási rendeletéig nyúlnak vissza. A rendelet felszólította a munkaadókat, hogy "megerősítőleg járjanak el (affirmative action) a szerződéskötésnél, és a foglalkoztatás idején is egyenlő eljárásban részesítsék a jelentkezőket, faji, vallási, bőrszín szerinti hovatartozásukra vagy nemzeti származásukra való tekintet nélkül", négy év múlva megtiltották a diszkriminációt a nemi hovatartozást illetően is, de a megerősítő eljárás (affirmative action) fogalma továbbra is homályban maradt (Schaefer, 1983).
A pozitív akció eleve a diszkrimináció ellentéte. Mindazonáltal a diszkriminációt vagy szegregációt elszenvedett kisebbségi csoportok számára az egyenlő esélyek megteremtése hosszú folyamat, a jogi diszkrimináció eltörlését nagyon lassan követi az intézményi diszkrimináció megszűnése, a kormányzat erőfeszítéseket tesz, vagy kell tennie a domináns és a kisebbségi csoportok közötti egyenlőség tényleges megteremtése érdekében. Következésképpen a pozitív akció a társadalompolitikában is teret kap, a kormányzat ösztönzi a hátrányos helyzetű csoportok helyzetének előmozdítását, elsősorban a foglalkoztatást, az oktatást és a lakásproblémákat illetően. A tudatos politikai törekvések az Egyesült Államok esetében a diszkriminációs történelmi folyamatok megfordítására irányultak, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében. Lyndon Johnson elnök a pozitív akción túl a pozitív diszkriminációt részesítette előnyben: "Ha valaki arra biztat egy embert, aki éveken át gúzsba volt kötve, hogy a versenyen álljon a startvonalra, azzal hogy 'immár szabad vagy, a többiekkel együtt versenyezhetsz', akkor nem hiheti azt, hogy teljes mértékben fair az illetőhöz".
E tárgykörbe tartozik a kisebbségek törvényi védelme, amely a Simpson és Yinger által javasolt hat csoportközi ellenséges és együttműködéses viszony egyikét juttatja kifejezésre. Bizonyos társadalmakban a domináns társadalmi csoport jelentékeny része ellenséges viszonyulást tanúsíthat egy kisebbségi csoport iránt. Ilyen esetekben a kormányzat törvényeket hozhat, és intézkedéseket tehet a kisebbségek érdekeinek és jogainak védelmére. Az Egyesült Államokban a Civil Rights Acts (1964), Nagy-Britanniában a Race Relations Act (A faji viszonyokat szabályozó törvény, 1965) törvényen kívül helyezi a faji alapú diszkriminációt a foglalkoztatás és a lakáskérdések terén. A brit törvény szerint törvénybeütközőnek számít bármilyen nyilvánosan elhangzott kijelentés, amely a lakosság bármely faji vagy etnikai csoportja ellenében fejez ki érzelmeket (Robertson, 1977).

Esettanulmány. Szükségtelennek tűnik arra utalni, hogy Közép- és Kelet-Európa új demokráciái törvényeket és határozatokat hoztak a diszkrimináció és a szegregáció minden fajtájának kizárása érdekében. Mi több, állami egyezmények és határozatok biztosítanak különböző előnyöket kisebbségeik számára, amelyek a társadalmi tevékenységek terén az esélyek egyenlőségét hivatottak megvalósítani. Ez érvényes Magyarország esetében is, ahol az Országgyűlés elfogadta az etnikai és nemzetiségi kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXVII. törvényt. A törvény az Alkotmányra hivatkozva kimondja: "A Magyar Köztársaság területén élő kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők. Kultúrájuk része a magyarországi kultúrának." A beolvasztási politikát, a diszkriminációt és szegregációt tiltó rendelkezéseket követően a törvény az Alkotmány 70/A. § (3) szakasza nyomán előírja azt is, hogy "A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti" (6. §). Minden további rendelkezésében és határozatában az államnak teljes mértékben igazodnia kell a nemzetközi egyezmények révén elfogadott emberi jogokhoz, azokhoz is, amelyeket az előző kormányok írtak alá. Az I. Fejezet rögzíti, hogy a kisebbségpolitika gyakorlatának garanciáját az úgynevezett helyi és országos kisebbségi önkormányzatok jelentik, ezért különösen nagy hangsúlyt fektet a törvény ezen szervezetek kialakításának és működésének meghatározására (IV. Fejezet).
Később bizonyos pontokon mégis bírálatok érték a törvényt. Mindenekelőtt a törvény garantálja a nemzetiségi kisebbségek parlamenti képviseletét (III. Fejezet, 20. § 1.), a pártok közötti kényes egyensúlyra hivatkozva azonban úgy találták, hogy a kisebbségi képviselet a kormányzás stabilitását veszélyeztetné, ami a fő politikai erők fontos szempontja volt. Végül felállították a kisebbségi jogok védelmét felügyelő parlamenti biztos hivatalát ('ombudsman'). Kérdéses továbbá az is, hogy nincs megállapítva százalékos küszöb egy településre nézve, amelytől gyakorolhatják a jogaikat. Így például a VI. Fejezet 42. § értelmében a kisebbségek által használt nyelvnek számítanak a bolgár, a cigány (romani vagy beás), a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a rutén, a szerb, a szlovén és az ukrán, továbbá előírja azt is, hogy a helyi önkormányzatoknak, valamint az államnak biztosítania kell a nemzetiségi nyelv használatának lehetőségét. Ugyanakkor nem rögzíti sem az eszközöket, sem szankciókat nem tartalmaz, mint annak garanciáját, hogy a beadványok, illetve az utca- és településnevek esetében saját nyelvükkel élhetnek. Természetesen, ahol erős kisebbségi önkormányzatok működnek, ott valóban használják a nyelvet. Az egyszeri vagyonjuttatáson és az elvi állásfoglaláson túl nincs törvényes garancia a rögzített pénzügyi támogatásra, a kisebbségi csoportok, önkormányzatok és egyesületek különböző alapokhoz pályázhatnak. A VIII. Fejezet előírja a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány megalapítását, amelyet a magyar állam tart fenn. A Közalapítvány Kuratóriumának elnöke a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal mindenkor vezetője.
P. A.

Lásd még: diszkrimináció, előítélet, etnopolitika, idegen / menekült munkások

Az oldal tetejére
 
kapcsolódó

» a szótárról
» a szerzők

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék