g. colţescu, pató a., a. atanasescu, l. vesalon
Szótár plurális társadalmaknak
 

 
 
 
    szótárak    » szótár plurális társadalmaknak
  kezdőbetük a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v x  
 
 

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm





 
keresés

kulcsszó:

 

Szegregáció
» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás
» Lásd még

Meghatározás. A szegregáció a társadalmi távolságtartás intézményesített, fizikai elkülönülésben kifejeződő formája.
A szegregáció "két csoport lakóhelyének, munkahelyének, szociális intézményeinek vonatkozásában fennálló fizikai elkülönítésére vonatkozik", általában valamely domináns csoport kényszeríti rá egy kisebbségi csoportra. Mindazonáltal a szegregáció ritkán valósul meg teljes mértékben: elkerülhetetlenül előfordul csoportok közötti érintkezés a megkülönböztetést gyakorló társadalmak legtöbbjében (Schaefer, 1983). Kontextustól függetlenül létezik a lakóhely és iskoláztatás szerinti megkülönböztetés, amelyet nem feltétlenül a törvény kényszerítő ereje tart fenn, hanem gazdasági és társadalmi diszkrimináció eredményezi, amint többnyire a gettósítás példái mutatják. A fentiek mellett a szegregáció kifejezést valamelyest eltérő kontextusban is használták. Bizonyos elméletek állítják, hogy a háztartásokon belüli munkamegosztás nemi megkülönböztetést teremt, erre hivatkozva Elisabeth Bott új kifejezés bevezetését ajánlotta a feminizmus-diskurzuson belül, mégpedig a háztartásban hátrányosan megkülönböztető szegregatív házastársi viszony fogalmát.

Etimológia. A szegregáció kifejezés latin szóösszetételből származik: seg, - 'félre', 'külön', és grex, grecis - 'sokaság', 'tömeg', 'csőcselék'; a segregatio jelentése különválik, elkülönül a sokaságtól, különtelepül.

Tárgyalás. A korai szociológia szegregáció iránti érdeklődése a társadalmi interakciós folyamatok iránti érdeklődésből fakadt, ahol a szegregációt úgy fogták fel, mint disszociatív, szétválasztó jelenséget egy olyan modell alapján, mely a vonzalom - ellenszenv vagy társulás - felbomlás fogalompárjaival operált. Az első tanulmányok, melyeket biológusok ökológiai tanulmányainak és a darwinizmus elméletének hatása alatt dolgoztak ki, a szubszociális összetevőkre helyezték a hangsúlyt, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy kifejezetten vagy rejtett formában a szegregáció természetes jelenség. Ezzel ellentétben ugyancsak létezett egy kulturális megközelítés, mely a városi lakosság térbeli eloszlásának értékeire helyezte a hangsúlyt, különösen az előítélet és a diszkrimináció szerepére az etnikai és vallási csoportok szegregációja esetében. A szegregáció kifejezést ebben a jelentésben R.E. Park és E. V. Burgess (1924) vezette be a városok társadalomökológiájának kontextusában. Az etnikai csoportok viszonylag újkeletű ökológiai elméleteiben (F. Barth, M. Hechtner) a szegregáció fogalmát az 'ökológiai törésvonal' (niche) és a 'kulturális határ' fogalmaival kapcsolják össze.
A szegregáció a társadalomszerveződés általános, jóllehet nem egyetemes mozzanata. Meghatározza a csoportok között húzódó topográfiai vagy szimbolikus határokat, elhelyezi a csoportokat a hierarchián belül és szabályozza interakciójukat.
Mivel a szegregáció a fizikai és társadalmi tér közötti konvergenciát jelöli, a szegregációt meg kell különböztetnünk más olyan társadalmi formáktól, amelyek szintén térbeli alapon szervezik meg a társadalmi távolságtartást (mint például a szent királyok előtti tiszteletadás kifinomult mintái afrikai társadalmakban). Ténylegesen a szegregáció kifejezés nem alkalmazható a megosztott (szegmentált) társadalmak rokonsági csoportjainak megosztottsága esetében, melyek inkább különálló, mintsem szegregált egységeket képeznek.
Jóllehet a szegregáció személyek vagy csoportok elkülönülését kényszeríti ki, mégsem jelenti feltétlenül a társadalmi integráció antitézisét - mint a hagyományos indiai kaszttársadalomban, ahol a megkülönböztetés egyezményes alapja részben az általánosan elfogadott vallási értékekből származott. Ehhez hasonló megfontolásokból megállapítható, hogy a szegregáció az intézményesített társadalmi távolságtartás-elkülönülés számos formájának egyike, és önmagában nem képezi a társadalom szerkezetének precíz indikátorát.
A kritikai, valamint a radikális szociológiában a szegregáció fogalmát, amely pejoratív jelentéstartalmat hordoz azokban a társadalmakban, melyeket egalitárius értékek vezetnek, a városi térségekben fennálló elosztási viszonyok valamennyi fajtájának jelölésére használják, még akkor is, ha azok nem intézményesültek.
Tágabb értelemben a szegregáció fogalma a diszkriminációval azonos jelentésre tesz szert, olyan többé-kevésbé intézményesített gyakorlati formákra utalva, amelyek esetében bizonyos társadalmi csoportoknak a bevételi forrásokhoz, presztízzsel járó társadalmi státuszhoz való hozzáférési lehetősége korlátozott, ami az uralkodó és kisebbségi csoportok közötti egyenlőtlenség megkettőződésével jár.
Az egyes csoportok megkülönböztető jellegzetességeitől függően, vannak faji értelemben, kulturális vagy státus szerinti, illetve társadalmi szerep szerint megkülönböztetett (szegregált) csoportok. A faji, kulturális és szerep szerinti szegregáció megkülönböztetési viszonyai nem meghatározottak. A faji különbség releváns lehet a társadalmi rétegződés szempontjából, ám csekély mértékben vagy egyáltalán nem jut kifejezésre szegregáció által, vagy fontossága közvetve osztály- és kulturális különbségekkel társulhat. Mivel a faji megkülönböztetés viszonylag tartós jellegzetességeken alapul, igen valószínű, hogy maradandó jellegű, ha már egyszer rögzül és a hatalmi struktúrákkal is összefonódik. Az etnikai megkülönböztetés kevésbé általános, mint a faji, kevésbé diszkriminatív jellegű és kevésbé kiterjedt az érintett szerepek tekintetében. Az etnikai vagy szerep szerinti csoportok elkülönültsége és sajátosságai gyorsabban megszűnhet, mivel a kulturális különbségek elhalványulhatnak annak függvényében, hogy a gazdasági intézmények, az iskola és a tömegtájékoztatás milyen eredményességgel szorgalmaznak egy közös kultúrát.
Attól függően, miként kezdődött, a szegregáció lehet:
» önkéntes, tehát szándékos vagy spontán, valamilyen vonzóerő által pozitívan befolyásolt elkülönülés, amikor olyan személyek, akiknek hasonló faji, etnikai, kulturális vagy foglalkozásbeli ismertetőjegyeik vannak, arra hajlanak, hogy azokon a területeken telepedjenek meg, amelyeket már korábban mások foglaltak el, akiket ugyanezek a sajátosságok jellemeznek;
» politikai, tehát kötelező, megvetés által negatívan befolyásolt megkülönböztetés, amely esetben a szegregáció a földrajzi elkülönülés olyan szituációit jelöli, amikor a különböző források és szociális szolgáltatások egyenlőtlen használatát kényszerrel erőltettek bizonyos, alárendelt helyzetben lévő, uralomnak alávetett csoportokra. Ugyanebben a jelentésben, a társadalmi konfliktusok elméletében a szegregáció fogalmát arra használják, hogy elemezzék a többség-kisebbség viszonyát, illetve az etnikumok közötti viszonyokat. A kényszer hatására létrejött szegregációra a középkori Európa zsidó gettói, a többnyire színes bőrűek lakta 'slum' az USA egyes régióiban, az apartheid intézkedések Dél-Afrikában szolgálnak példával.
A szegregáció és a szociális elkülönülés közötti viszony nem adható meg pontosan. A szegregáció egyaránt megjelenhet azokban a társadalmakban, ahol nincs fejlett munkamegosztás (India falusi közösségeiben) és modern iparosított társadalmakban (mint Észak-Amerika nagy, iparosított metropoliszaiban, ahol afroamerikaiak kiterjedt, lakóhely, munkahely, iskoláztatás és társadalmi kapcsolatok tekintetében megnyilvánuló szegregációja áll fenn. Létezik az a nézet, mely szerint a fejlett iparosítás nem oldja fel az etnikai és vallási partikularizmusokat, azt a tendenciát, amely az etnikai és vallási identitás, a térbeli társulás alapját képező tudat folyamatos megerősítésére és újjáélesztésére irányul.
A szegregáció és a társadalmi szerkezet tehát összetett viszonyban állnak egymással. Mindazonáltal egyes nézetek szerint közvetlen a kapcsolat a társadalmi rétegződés merevsége és a szegregáció rendszere között.
A szegregációt különféle ideológiák, mint a rasszizmus, a vallási fundamentalizmus vagy az osztályelméletek támogathatják vagy eredményezhetik.
A szegregáció vallási alapon is kifejezést nyerhet. Ebben az esetben a beszennyeződés (pollution) fogalma szabályozza az érintkezést, illetve annak elkerülését a teendők rendkívül széles skálájával, természetfeletti szankciók terhe mellett, vagy a megszentségtelenítő érintkezéstől való mélységes visszatetszés fenyegetésével. A különálló fajok létezését az "isteni gondviselés" jelének tekintik, és a vallásos kötelesség bizonyítékának, hogy megőrizzék a faji elkülönülést, elkerülve az olyan érintkezést, mely fajok keveredéséhez, a faji tisztaság elvesztéséhez vezet. Hasonlóképpen a szegregációt magyarázó természeti ösztön elmélete a politikai szegregáció ideológiájaként szolgálhat, mivel így a szegregációt úgy fogják föl, mint amely összecseng az ember valódi természetével. Másfelől ugyanez védekezésül szolgálhat a politikai szegregációval szemben, hiszen a fajok természetes elkülönülési hajlandósága a kényszert szükségtelenné tenné.
A szegregáció mérését olyan mutató alapján lehetne elvégezni, amely feltárja valamely csoport és minden más csoport közötti elosztási különbségeket, vagy pedig egy feltételezett elosztási normától való elhajlást. A nehézségek olyan szegregált mikroterek létezésével kapcsolatosak, amelyekben homogénnek tekintett egységek vannak. A szegregációt, mint a diszkrimináció egyéb formái esetében is tapasztalhatjuk, olyan ideológiák fedezik, melyek intoleránsak a kisebbségi csoportokkal szemben. Ezen ideológiák közös jellemzője egyfajta (faji stb.) felsőbbrendűség, melyet gyakran a feltételezett isteni akaratra alapoznak. Mindig etnocentrikus beállítódások támogatják őket. Az Egyesült Államokban az erőteljes déli fundamentalista befolyás még mindig intoleranciát és szeparációs ideológiákat gerjeszt. E nézetrendszerben a fundamentalizmus átvette a Dél protestáns ideológiáit, melyek jócskán a huszadik századba nyúlóan támogatták a faji megkülönböztetést. A polgárháborút megelőzően Dél valamennyi nagy vallási csoportja támogatta a rabszolgaság intézményét és úgy gondolkodott a rabszolgákról, hogy a Biblia megköveteli tőlük uraik tiszteletét. Ebből következően, ezek a szervezetek elkerülhetetlenül arra hajlottak, hogy lekicsinyeljék a kereszténységnek azokat az aspektusait, amelyek a társadalmi igazságossággal, az emberi egyenlőséggel és a felebaráti szeretettel foglalkoznak és helyettük a személyes bűnökre összpontosítottak. A modern fundamentalisták fő erőssége az 'elektronikus templom' fölötti uralmukban (Hadden & Swan, 1981) rejlik, és ezen szekták minden vonzereje szigorúságukban, kizárásra való hajlamukban és abban rejlik, hogy határozott válaszaik vannak a világ problémáira. Ezek az ideológiák lehetnek rejtettek is, és megpróbálhatják átjárni a demokratikus intézményeket. Egyik tipikus formája a kivételezés (exceptionalisation). Ám ez csupán a sztereotípiák és az előítéletek erősítésének egyik, kategorizálási formája.
Noha a szegregáció jellege valamely társadalom és főként a gyarmatosítás történetének függvényében változik (különösen azért, mert ez utóbbi különféle ideológiákat használt, melyeket szinte mindig rasszizmus és etnocentrizmus támasztott alá, és olyan rezsimek léteztek, melyek faji megkülönböztetés alapján osztották el a munkalehetőségeket), a szegregáció nem mindig kötődik közvetlenül a faji megkülönböztetéshez. Példa erre Brazília, ahol gyakorlatilag sohasem létezett törvénybe foglalt diszkrimináció és a színes bőrű kisebbségekhez tartozó egyének, akik különféle etnikai csoportokhoz tartoznak, egészen a középosztályig vihetik. De még ebben az esetben is valamely jómódú színes bőrű diplomás a fehér ember szociális státuszát élvezheti, míg a szegény fehér ember színes bőrű 'páriának' számít.
A szegregációval szemben folytatott küzdelem is régi hagyományra tekint vissza. Jóllehet a 18. századi forradalmak óta mindig léteztek esélyegyenlőséget követelő polgárjogi mozgalmak Európában és az USA-ban, az első világháború előtt nemigen léteztek komoly próbálkozások a megkülönböztetéssel szembeni szigorú fellépésre. Általában a szegregáció elleni harc az adott társadalomban végbemenő politikai változásokkal függ össze. A nemzetközi tényezők fontos körülményt jelentenek, ám nem elegendőek ahhoz, hogy véget vessenek a diszkrimináció gyakorlatának.
A legjelentősebb polgárjogi mozgalom az USA-ban keletkezett, ahol a faji szegregáció az egyenjogúság elvének legkirívóbb megsértése volt. 1910 óta a National Association for the Advancement of Coloured People (Színesbőrüek Előmenetelét Támogató Egyesület) és a National Urban League (Városlakók Nemzeti Ligája) küzdött a megkülönböztetés ellen, ám 1945-ig nem értek el komolyabb eredményt. Nagy jelentőséggel bírt, hogy F. D. Roosevelt megtiltotta az etnikai alapú megkülönböztetést a hadseregben és a munkavállalásban (Finch, 1981; Zangrando, 1980). Ugyancsak erre az időszakra esik a Congress of Racial Equality (Faji Egyenlőség Kongresszusa) küzdelme a mikroszegregáció különféle formái ellen. Csupán a második világháborút követően kezdődtek szervezett és öntudatos mozgalmak a mezoszegregáció valamennyi formája ellen. Később még radikálisabb csoportok is megjelentek (Black Power), melyek nem az asszimilációért, hanem a plurális társadalomért szálltak síkra.
Dél-Afrikában pedig csak az 1990-es évek elején történt meg az apartheid rezsim reformja, melyet végül fel is számoltak. Mindez mindenekelőtt nem a rasszista rezsimet sújtó nemzetközi szankciók miatt történt, hanem főleg annak a ténynek köszönhetően, hogy a színes bőrű emberek szisztematikusan a diszkriminatív törvények ellen cselekedtek (például fehér körzetekbe költöztek, ami számukra tilos volt). Általában azonban komoly befolyásuk van politikai téren az olyan pártoknak és csoportoknak is, melyek a szegregáció fenntartása mellett vannak.
P. A.

Lásd még: diszkrimináció, etnopolitika, gettósítás, szubkultúra

Az oldal tetejére
 
kapcsolódó

» a szótárról
» a szerzők

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék