g. colţescu, pató a., a. atanasescu, l. vesalon
Szótár plurális társadalmaknak
 

 
 
 
    szótárak    » szótár plurális társadalmaknak
  kezdőbetük a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v x  
 
 

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm





 
keresés

kulcsszó:

 

Szultánizmus
» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás

Meghatározás. A szultánizmus a modern politikai rezsim egy sajátos, a hatalmi viszonyokon alapuló típusa, amelyre elsődlegesen az uralkodó korlátlan teljhatalma jellemző. Ez a meghatározás a Juan Linz és Alfred Stepan által a politikai rezsimek tipológiájára kidolgozott rendszerre támaszkodik (Linz & Stepan, 1996).

Etimológia. A szultánizmus a török-arab soltân szóból származik, melynek jelentése 'király', 'szuverén', 'hatalom', 'uralkodás'. A szultán valamely mohamedán ország szuverén vagy legfőbb uralkodóját, újabb időkben különösen Törökország szuverénjeit jelölte; abszolút uralkodót, despotát is jelent.

Tárgyalás. Max Weber szerint a szultánizmus a politikai uralom olyan formája, mely hagyományos legitimáción alapul, akkor is, ha olykor úgy tűnik, hogy teljességgel mentes a hagyomány korlátozásaitól. A szultánizmus szélsőséges formája mindannak, amit Weber patrimonializmusnak hívott. Ahol az uralom még mindig elsődlegesen hagyományon alapul, még akkor is, ha az uralkodó autonómiájának alapján gyakorolják, ott patrimonializmussal van dolgunk. Ahol az uralom elsődlegesen az uralkodó szabad és önkényes akaratán alapul, szultánizmusról beszélünk. Közös a politikai uralom e két formájában, hogy az uralkodó a személyes ellenőrzése alatt álló adminisztratív kart és haderőt fejlesztett ki. Általában az úr gyakorolhatja jogát bármilyen gazdasági birtokon: eladhatja, elzálogosíthatja vagy örökség gyanánt eloszthatja azt. A patrimoniális uralom gyakran talált támogatásra az alattvalói sorban lévők, a rabszolgák, gyarmati lakosok (coloni), a zsoldos testőrség és a katonaság körében: ez utóbbi helyzet az úr és adminisztrációja érdekazonosságának végső fokig növelését foglalta magában. Ezeknek az eszközöknek ellenőrzése révén az uralkodó képessé lett rá, hogy kiszélesítse önkényuralmát olyan hagyományos korlátozások rovására, melyek a hagyományos uralom valamennyi formájában jelen vannak. (Weber, 1992, I. k.)
A szultánizmus fogalma nem csupán a Közel-Kelet politikai gyakorlatának egy hagyományos uralmi formájára utal. Juan Linz és Alfred Stepan szerint a Fülöp-szigetekiek Marcos alatt, Haiti Trujillo uralma alatt, a Közép-Afrikai Köztársaság Bokassa alatt, Irán a sah uralma alatt, vagy Románia Ceauşescu alatt e politikai rezsim példájául szolgálnak. A két szerző öt ideáltípusba sorolta a főbb modern politikai rezsimeket négy ismérv felhasználásával, melyek a következők: pluralizmus, ideológia, mobilizáció és vezetés. E tipológia szerint a szultánizmus a kortárs politikai rezsimek közé tarozik, a következő sajátosságokkal. Bizonyos mértékig létezhet gazdasági és társadalmi pluralizmus, ám politikai pluralizmus sohasem. A szultánizmust úgy jellemzik, mint amelyben minimálisan vagy egyáltalán nem érvényesülnek a jogállamiság elvei: a civil társadalom, a politikai társadalom vagy az állam egyetlen csoportja vagy egyede sem vonhatja ki magát a despota hatalmi gyakorlata alól. Az ilyen típusú politikai rezsimnek nincs kidolgozott és koherens politikai ideológiája, amely segíthetné az eligazodást, nincs más a despotikus perszonalizmuson kívül, ami viszont elárasztja a teljes politikai szférát csakúgy, mint a társadalmi, kulturális és gazdasági életet és egyfajta pszeudo-ideológiát igyekszik mímelni, amelyben aligha hisz valaki is az adminisztratív kar, az alattvalók, vagy a környező világ részéről. A szimbólumok igen önkényes manipulációja folyik, az uralkodó szélsőséges dicsőítésével vegyítve. Ami a mobilizációt illeti, a szultánista rezsimnek van egy ceremoniális típusa, amely kényszerítő és kliensi módszereket alkalmaz. Ennek további formája a félállami (parastatális) csoportok periodikus mobilizációja, akik erőszakot alkalmaznak olyan személyekkel vagy csoportokkal szemben, akiket az uralkodó el akar távolítani. A vezetés személyes jellegű és önkényes, erős dinasztikus hajlandóság kíséri. A racionális-jogi (ön)korlátozás szempontjai nem érvényesülhetnek. Az egyéni pozíció a támogatók csoportján belül az uralkodóval szembeni engedelmesség és lojalitás függvénye. Valójában az állam, a teljes államigazgatás az uralkodó személyes birtokává válik. Valamennyi egyén, társadalmi csoport, intézmény folyvást az uralkodó kiszámíthatatlan és despotikus beavatkozásának alanya (Linz & Stepan, 1996).
A. A.

Az oldal tetejére
 
kapcsolódó

» a szótárról
» a szerzők

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék