g. colţescu, pató a., a. atanasescu, l. vesalon
Szótár plurális társadalmaknak
 

 
 
 
    szótárak    » szótár plurális társadalmaknak
  kezdőbetük a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v x  
 
 

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm





 
keresés

kulcsszó:

 

Társadalmi mozgalmak
» Meghatározás
» Tárgyalás
» Esettanulmány
» Lásd még

Meghatározás. A társadalmi mozgalom közösség, vagy pedig közösségi vállalkozás; a szövetségbe tömörülő egyének osztoznak a dolgok állását illető közös elégedetlenségben, valamint egy jobb rend látomásában. Mint közösség, a társadalmi mozgalom egy olyan csoport, amely közös értékeket vall, és határozott célja van.

Tárgyalás. A társadalmi mozgalom fogalmát Lorenz von Stein használta először a 19. században, a politikai szociológiaelméletben. A fogalomnak eltérő elméleti megközelítései léteznek. Számos elméleti állásfoglalást említhetünk példaként: Blumer a szociális mozgalmat úgy tekinti, mint a modern társadalom megújításának, sőt megváltoztatásának eszközét; Turner úgy találja, hogy a társadalmi mozgalmak folytonosan leselkedő, kollektív veszélyt jelentenek, ami elősegítheti a társadalmi változásokat, vagy elejét veheti azoknak; Wood - Killian álláspontjához hasonló módn - egyenlőségjelet tesz a társadalmi mozgalmak és a társadalmi változások közé, mert úgy találja, hogy a társadalmi mozgalmak maguk is társadalmi változások. A társadalmi mozgalmak tág fogalma szoros rokonságot mutat a társadalmi konfliktus fogalmával, amelyet a kortárs társadalomelméletben dolgoznak ki részletesen (erről többet: Dahrendorf, Coser).

A társadalmi mozgalmak főbb jellemzői:
1. A csoporthoz tartozás érzése azt sugallja, hogy az egyén alávetett bizonyos fajta fegyelemnek, ami azt jelenti, hogy a társadalmi mozgalomnak bizonyos normái vannak.
2. Ezek a normák bizonyos viselkedési formát írnak elő, abból a célból, hogy megőrizzék tagjaiknak a mozgalom iránti lojalitását, erősítsék elkötelezettségét, és hogy elválasszák őket azoktól, akik nem a mozgalom tagjai; mindemellett útmutatással szolgálnak azt illetően, miként kell gondolkodniuk a tagoknak meghatározott kérdésekről (bemutatva a "helyes" állásfoglalást).
3. A társadalmi mozgalmak viszonylag hosszantartóak; tagjaik tevékenysége hetekig, hónapokig, akár évekig is fennáll.
4. A mozgalom pontos méretének meghatározása nehézséget jelent, ennek oka a kvázi-formális szerkezet, mely nélkülözi a stabil egyesülés teljesen kialakult, formális szerkezetét. Hasonló problémát képez, ha a vezetők nem rendelkeznek a legitimált hatalom értelmében vett tekintéllyel, vagy a tagokat nem iktatják be formálisan.

Jelenleg hiányzik a társadalmi mozgalmak egységes ismérvek szerinti tipológiája. Mivel különféle elméletek a mozgalmak eltérő aspektusaira irányítják figyelmüket, eltérő osztályozási módok tűnnek fel.

Mindazonáltal az osztályozás alapvető módjai a következők:
1. Az a társadalmi intézmény, amelyben vagy amely által létre kell hozni a társadalmi változást, alapot szolgáltat a társadalmi mozgalmak osztályozására, mint pl. vallási, gazdasági, nevelési mozgalmak.
2. Közkeletűen használt, ám szintén igen szubjektív a "reform-" és a "forradalmi mozgalmak" közötti megkülönböztetés. Az ilyen meghatározás magában foglalja, hogy a reformmozgalom olyan változást javasol, mely megőrzi a létező értékeket, ám megvalósításukról tökéletesített eszközökkel gondoskodik, míg a forradalmi mozgalom kikényszeríti, hogy a fennálló értékeket újabbak váltsák fel.
3. Egyes, a mozgalmak jellemzésére irányuló kísérletek a javasolt változás horderejét és irányát veszik alapul. Gyakran használnak e célból olyan jelzőket, mint radikális, reakciós, mérsékelt, liberális és konzervatív.
4. További osztályozási szempontot jelentett az elérni kívánt cél. David Alberle szerint lehetnek transzformatív, reform-, alternatív, megváltó mozgalmak stb.

Új típusú társadalmi mozgalmak jellemezték a 20. század utolsó évtizedét a posztmodern társadalom kontextusában. Széles választéka létezik az olyan mozgalmaknak, melyek felismerik a globális változtatás szükségességét és tevékenységüket úgy szervezik meg, hogy számolni lehessen az államon túli politikai struktúrákból adódó új realitással. Fontos megemlíteni Fisher és King 1994-es művét az új társadalmi mozgalmak elméletéről, amely időn és téren átívelő szimmetrikus viszony megteremtéséhez, továbbá a különbségekről folytatott párbeszédhez és a modern világban a közösség fogalmának megváltoztatását célzó kollektív munkához nyújt sajátos szempontokat. A társadalmi mozgalmak gyakran politikai pártoktól függetlenek és kulturális identitások, valamint "hagyományos" szolidaritási formák és osztályok körül formálódnak. Számos mozgalom lokális vagy regionális társadalmi, mint például a bennszülötteké, ez a mozgalmak, feminista mozgalmak, munkásmozgalmak, új vallási mozgalmak, terrorizmus, gerilla és szabadságmozgalmak fejlődtek ki. Különösen figyelemre méltó a számos környezetvédelmi mozgalom, melyek az utóbbi évtizedekben jelentek meg; a második világháborút követően emberek millióinak támogatását nyerték meg azok a mozgalmak, amelyek az emberi szükségletek és a természeti környezet megőrzése szempontjai összebékítésének elősegítését tűzték ki célul. Ezek a környezetvédő csoportok és mozgalmak nemzetek fölötti szervezetektől, melyek több millió tagot számolnak, a helyi egyesülésekig terjednek. Egy sor taktikát vettek át és tettek technikájuk részévé: oktatás, lobbizás, polgári engedetlenség, rendszerint szoros rokonságban állnak a békemozgalmakkal és az antinukleáris mozgalmakkal, válaszul a környezetszennyezés egyre növekvő problémájára. Ugyancsak számos feminista mozgalom jelentkezett a nőkkel való egyenjogú bánásmód követelésével, pártolva jogaikat. A különféle békemozgalmak igen aktívak: tevékenységük eltér aszerint, hogy úgynevezett "nyugat-európai", vagy "kelet-európai" mozgalmakról van szó, különösen a hidegháború utáni időszak kontextusában. Az alapvető különbség, mely céljaikat és prioritásaikat jellemezte, hogy a posztkommunista mozgalmakban a hangsúlyt a térség békéjének és stabilitásának elérésére és megtartására, valamint a demokratikus intézmények felállítására fektették, míg a világ másik felén a fegyverkezés és a globalizáció ellen küzdöttek. Csaknem a kommunizmus összeomlásával egy időben, mely az egész régióban végbement, mélyen konzervatív, radikálisan nacionalista, populista és újfasiszta mozgalmak bukkantak fel. A kommunista múlt baloldali szélsősége hirtelen a konzervativizmus és a nacionalizmus jobboldali szélsőségébe csapott át, sőt még az antiszemitizmus és a rasszizmus bizonyos fajtái is feltűntek. Mindebből az következik, hogy a posztkommunista átalakulás mind stabilizáló és demokratikus tendenciákat, mind retrográd folyamatokat magában hordoz.

Esettanulmány. Közép-Európában az utóbbi évtizedekben rendkívül nagy hatással volt a Szolidaritás (lengyelül: Solidarno¶ć) szakszervezeti mozgalom Lengyelországban. E mozgalom az 1980-ban Gdanskban lezajlott sztrájkhullám során született, amikor követelték, hogy a szakszervezetek függetlenek lehessenek a kommunista párttól. Bizonyos idő elteltével a tagok létszáma emelkedett, melyet új politikai engedményekre vonatkozó követelések követtek. 1981-ben Jaruzelski tábornokot miniszterelnökké nevezték ki, aki rendkívüli állapotot hirdetett és letartóztatott, valamint bebörtönzött számos Szolidaritás-aktivistát és szakszervezeti vezetőt, köztük a mozgalom első emberét, Lech Walesát. 1982-ben a Szolidaritást betiltották, ám mindez nem tántorította el attól, hogy földalatti mozgalomként működjék tovább. 1989-ben ismét helyreállították törvényességét és meghívták a Lengyelország súlyos gazdasági válságával foglalkozó kerekasztal-tárgyalásokra. Még ugyanebben az esztendőben a Szolidaritás csatlakozott Tadeusz Mazowiecki mérsékelt koalíciós kormányzatához.
N. S., J. G., A. K.

Lásd még: civil társadalom, demokratikus átmenet, disszidencia, feminizmus, vallásos szekta

Az oldal tetejére
 
kapcsolódó

» a szótárról
» a szerzők

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék