g. colţescu, pató a., a. atanasescu, l. vesalon
Szótár plurális társadalmaknak
 

 
 
 
    szótárak    » szótár plurális társadalmaknak
  kezdőbetük a b c d e f g h i j k l m n o p r s t v x  
 
 

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm





 
keresés

kulcsszó:

 

Vallásos szekta
» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás
» Lásd még

Meghatározás. A szekta önkéntes társulási forma, amelynek alapja az erős identitástudat, a tagság feltétele valamely érdem és meghatározott minősítés, például tudás, egy tan elfogadása, esetleg a nyilvánosan megvallott vallásos tapasztalatot követő megtérés. A szekta jellegzetessége az exkluzivitás, tehát az, hogy egy igazság kizárólagos tulajdonosának helyzetében tudja magát. Általában elkülönül a társadalom nagyobbik részétől, és többnyire szembefordul az uralkodó meggyőződéssel. A szekta bizonyos magatartási mintákat ír elő, amelynek megsértése a tagság megszűnését vonhatja maga után. A kizárás - mint ahogyan a felvétel is - pontos szabályoknak, szigorú eljárásnak megfelelően történik. A tagok személyes elkötelezettsége jóval teljesebb mértékű a szekta irányába, mint amilyen a nem szektás meggyőződések esetében tapasztalható. A szektának általában nincs különálló és professzionális vezetése (Wilson, 1970).

Etimológia. A szekta eredete a latin seco,- secare - 'szeparálódni', 'önmagát valamitől különválasztani'.

Tárgyalás. Szekták a történelem nagyobb vallásainak korai időszakától ismertek. A vallásszociológia figyelmének központjába Max Weber munkássága nyomán kerültek, amit majd Ernst Troeltsch folytatott. Troeltsch elsősorban a kereszténységen belül vizsgálódott, és két nagyobb áramlatot azonosított a kora kereszténység időszakában, amelyek két meglehetősen eltérő típusú vallási szerveződési formát készítettek elő. Az egyik áramlat a hívők egyenlő és szabad közösségét hangsúlyozta, amely idealista módon törekedett a keresztény értékek megvalósítására, mint amilyen az önfeláldozó testvéri szeretet, anélkül, hogy tekintettel lett volna a társadalom többi részére. Ez az attitűd lenézően viszonyult a szervezeti formához és a hierarchiához. A másik áramlat a szervezett és független közösséget tartotta fontosnak, amely a környező intézményrendszert a saját céljaira tudja felhasználni. Az előbbi inkább radikális, az utóbbi konzervatívabb törekvésekkel jellemezhető. Az Egyházhoz közelebb állónak tekintett konzervatív irányzat lett domináns, ugyanakkor a radikalizmus távolról sem tűnt el, és a kereszténység története folyamán sokféleképpen megmutatkozott. Ez a két tendencia megvilágítja, hogy a kereszténységen belül mi a különbség az egyház és a szekta között. Összefoglalva tehát az egyház egy túlnyomóan konzervatív intézmény, amely alapjában elfogadja a szekuláris rendet, és a tömegek feletti uralomra törekszik, s így - legalábbis elvben - egyetemes. Fel tudja használni az államot és az uralkodó rétegeket, és a társadalmi rend szerves részeként működik. Mint ilyen, az egyház sok tekintetben az állam és az uralkodó rétegek függésében áll. Mindazonáltal amikor az egyház a szakrális kegyelem egyedüli forrásának kiszolgáltatójaként igyekszik megmutatkozni, akkor a kereszténységen belüli szektás impulzus mindig előtérbe kerül. A szekták elutasítják az Egyház igényét, hogy az isteni kegyelem ellenőrzését a szentségek révén kisajátítsa, ehelyett hangsúlyozzák a vallási értékek mindennapos gyakorlatát és a személyes viszonyok fontosságát. A szekták tehát kisebb csoportok, amelyek a belső tökéletesedést és a tagjai közötti személyes kapcsolatok megteremtését tűzik célul. Általában elutasítják a világ feletti uralom gondolatát, közömbösek vagy egyenesen ellenségesek a világgal, az állammal és a társadalommal szemben, amelynek helyébe majd egy alternatív társadalom és kultúra kerül (Troeltsch nyomán Hamilton, 1995). Troeltsch úgy vélte, hogy a 'bevett egyházak' a szektákat eretnek elhajlással szokták vádolni, noha sok tekintetben a korai kereszténység és az evangéliumi idők elképzeléseit karolják fel.
Troeltsch gondolatait Niebhur (1957) és újabban Byran Wilson (1970) szőtték tovább. Az általuk hozott újítás egy új különbségtétel volt, bevezették a szabadegyházak (denomination) fogalmát az egyház és a szekták már tárgyalt megkülönböztető kategóriái mellé. A szabadegyház szintén önkéntes társulás, de csak formális felvételi eljárást igényel a tagság megszerzése, és nem jellemző a kizárás. Nem olyan erős az öntudatosság, egyúttal kevésbé exkluzív. Nem tart igényt az igazság kizárólagos birtoklására, és tudomásul veszi, hogy csak egy a többi vallási mozgalom között. Tanítása és gyakorlata sem olyan különleges, mint a szektáké, és nem különül el a társadalomtól sem. Nem eleve elutasító az uralkodó eszmeiséggel, vallással és kultúrával szemben, illetve hivatásos és elkülönült vezetés irányítja.
S. R.

Lásd még: tolerancia, vallás

Az oldal tetejére
 
kapcsolódó

» a szótárról
» a szerzők

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék